|
|
|
|
pedig szerintem hátast kéne valamilyen szinten. Osgood a liga egyik legmegbízhatóbb kapusa. és miért mondom ezt? azért mert tudni lehet mindig hogy mit fog teljesíteni, hogy mit fog nyújtani. itt az NHL-ben azért azt hiszem nem lehet rámondani egyik kapusra sem hogy szar, akkor nem lenne itt. mindenki hoz valamit ami miatt itt lehet. Osgood nem brillírozik úgy mint mondjuk Turco, nem véd olyan mozdulatokkal mint a Mátrixban, egyszerűen azért jó mert hatékonyan véd. van aki brillírozik is és közben hatékony is, ilyen pölö Brodeur. a felhozott példákból én is cáfolnék sokat, de ezen lépjünk túl. a lényeg az, hogy az NHL-ben nincsen olyan hogy szar játékos, csak jó és jobb.
a meccsről pedig nem írnék semmit, érezhető volt már a series kezdete ellőtt is hogy a taktika amit eddig játszottunk jó sok csapat ellen, de egy ilyen támadással és védekezéssel rendelkező csapat ellen nem. ha keletet nézzük, ott négy csapat kiejthetett volna minket, nyugaton csak a Wings ilyen, bár én a Sharks-t is ilyennek gondoltam, nem tudom mi történt velük. az tény, hogy ezzel a taktikával nem lehet hatékony játékot játszani. aki kupát akar nyerni, annak normális támadójátékkal kell rendelkeznie és összeszedett védelemmel, ennyi az egész. nálunk egyik sincs már meg, össze van keverve minden mindennel, mindenki mindenkivel.
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#7632) |
|
|
|
|
|
|
|
Brodeur helyett Giguere-t szerettem volna írni a zárójelben.
|
| |
|
|
Válasz aadam hozzászólására (#7633) |
|
|
|
|
|
|
|
Mit kell már így belemélyedni? A kapus szerepe úgy általában overrated!! A statisztikai mutatóik úgy kb. 80%-ban függenek a védelemtől. Van egy-két korszakos zseni (Brodeur), a többiek közül meg mindig éppen más a sláger (régen Kiprusoff, Brodeur, mostanában LeClaire, Thomas). Talán azért mert leginkább random a dolog, illetve a védelmen múlik.
|
| |
|
|
|
|
Az a baj, hogy egy kapus teljesítményét nagyban befolyásolja, hogy milyen csapat van előtte, ezért volt szar az idén Luongo, ezért nincs PO-ban Miller, Ward, és Kipper is többet tud, mint hogy Calgary-ban tengesse napjait!
Csak azt szerettem volna ezzel mondani, hogy a felsorolt kapusok közül bárki tudná ezt a teljesítményt nyújtani a mostani RW mögött, ezért nem kell Ozzie teljesítménye előtt hátast dobni!
|
| |
|
|
Válasz Chamber hozzászólására (#7631) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
| | Jah, és csak zárójelben, Osgood jó kapus csak nagyon underrated. Nem egy akrobatikus fajta, de etől még jó kapus. Azért annak tudnék örülni, ha nem hasba lőnénk mindig... |
|
Ti kényszerítettétek ki, pedig nem akartam belemélyedni! Szal itt van 15 jobb kapus, mint ő:
- Martin Brodeur (kedv.)
- Marty Turco (kedv.)
- Mike Richter (tudom, hogy már nem aktív, de egyszerre is védett vele) (kedv.)
- Patrick Roy (vele is)
- MAF
- JSG
- Kiprusoff
- Lunqvist (kedv.)
- Nabokov
- Cam Ward
- Ryan Miller
- Roberto Luongo
- Rick DiPietro
- Martin Biron
- Mike Smith |
|
Ha egyáltalán van értelme kapusokat összemérni: Brodeur, Turco, Richter, Roy, Nabokov, Lundqvist képességekre szerintem is jobb. JGS-re csak az eredményei miatt mondanám, h jobb. Kippernek elég szar éve(i) vannak, szal' ő most tutira nem. Ward amikor Smythe-t védett magának, akkor nagyon jó formában volt, de sztem ő nem jobb mint Osgood. Biron egyike azon kevés kapusoknak, akiket nagyon utálok. Ráadásul nem is olyan jó, h ide vegyük, bár eddig elég jól véd... Luongo elég fos volt idén, mondjuk ő is jobb, de ha formát is nézünk, akkor semmiképpen. Miller jobb, de nincs POban. DiPietro talán. Amennyire nagy tehetségnek lett/van kikiáltva én még egyetlen idényben nem láttam tőle konzisztensen jó teljesítményt. Smith még nem tart ott, kár volt ide venni... Eddyt beírhattad volna helyette, ő mindenkinél jobb!
De szvsz feleslegesen írtad ezt, mert arról volt szó, h alábecsült kapus Osgood, és nem arról, h jó e. Potenciálra vannak nála jobbak, de nem ez határozza meg azt, h kiből milyen játékos lesz. Ha potenciált nézünk, akkor Modanonak kellett volna nyernie legalább 2 Art Rosst, de életében nem szerzett többet 92 pontnál (pontosan nem tudom hirtelen, de a 100-at még soha nem érte el).
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#7619) |
|
|
|
|
|
|
|
Csak végletekben tudsz gondolkodni?
Meséld már el nekem, hogy Osgood-nak miért csak két értelmes szezonja volt 10 év alatt???? Mert annyira jó kapus? Szerintem nem jó, nem rossz, csak egy jó átlag NHL kapus! Sajna, hogy ennyire jó csapatotok van, hogy egy ilyen kapus is elég, hogy döntőbe menjetek!
Nem járok szoláriumba, azt meghagyom az olyan kis pöcsöknek, akiknek még számít valamit!
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#7627) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Richter is nyalt MacInnistől.
Igaz, az NHL, és sok nem múlik egy alapszakasz meccsen, de ez indifferens abból aszempontból, amit Mac mond: néha megeshet bárkivel...
|
| |
|
|
Válasz Haszi hozzászólására (#7628) |
|
|
|
|
|
|
|
Nana. Salot a svés sajtó tette tönkre leginkább.
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#7625) |
|
|
|
|
|
|
|
| Ember, te követed azért az eseményeket az NHL-ben vagy még mindig a 98-as statokra és teljesítményekre építesz? |
|
jajj ez kimaradt
2007-2008
1 Chris Osgood DET 10 216 14 1.47 9 0 0 202 .935 1 0 0 0
2 Marc-Andre Fleury PIT 11 316 20 1.80 10 1 0 296 .937 2 0 0 0
3 Marty Turco DAL 15 409 34 2.09 8 7 0 375 .917 1 0 1 4
Jennings Trophy Winner: Chris Osgood/Dominik Hasek
http://www.nhl.com/nhlstats/app?component=completeGAALeaderList&page=Home&service=direct
Ne járj szoláriumba, annyira égő vagy hogy ültő helyedben is barnulsz
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#7625) |
|
|
|
|
|
|
|
Fárasztóan hülye vagy, tényleg, ezt most lemondóan és sértő szándék nékül mondom. Roy, Brodeur, a legnagyobbak is mind szoptak félpályás gólokat néha. Ha erre nem emlékszel, az nem az én bajom.
Egyébként meg tudod mit, Osgood szar. És még így is szoptok mint a torkos borz. Szidhatod tovább a csapatodat
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#7625) |
|
|
|
|
|
|
|
Ember, te követed azért az eseményeket az NHL-ben vagy még mindig a 98-as statokra és teljesítményekre építesz? Mellesleg akkor sem értenélek, mert egy olyan kapust, aki egy olyat benéz, mint az "Isteni" Ozzie Langenbrunner ellen, normáls helyen már rég parkolópályán lenne, lásd Salo!
Az általad kifogásolt kapusok és a DET mostani kezdője között a "nagyobb vagy egyenlő" reláció áll fenn, de a nagyobb jelnek a szája az általam felsorolt portások neve felé kacsintgat. Nincs is ebben semmi szégyelnivaló, mert tedd a szívedre a kezed, és gondolkozz el azon, hogyha az említett kapusok valamelyike állna most a RW kapujában, egyik sem nyújtana rosszabb teljesítményt. Ugye, ez belátható, és akkor még csak egyenlőségjelet vontam közöttük!
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#7621) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Hát én máshogy definiálnám, Avery vagy Pronger pl. köcsög, de sokat tesznek csapatuk sikeréért.
|
| |
|
|
Válasz mighty8 hozzászólására (#7623) |
|
|
|
|
|
|
|
Mac közben eszembe jutott miből érthetnéd + a köcsög fogalmát a sportpályákon
Szemesgess MO valaha volt legjobb magazinjából van még pár köcsögválogatottjuk.
http://matula.hu/pag/20020701kocsogvalogatott.html
"Köcsögnek itt azokat a játékosokat nevezzük, akik játékukkal és puszta létezésükkel sokat tettek csapatuk sikertelenségéért, illetve szimplán felbaszták a 64 meccstõl már kissé fáradt agyunkat. "
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#7621) |
|
|
|
|
|
|
|
| És még mielőtt valaki Osgood-nak tulajdonítja a Wings idei PO sikereit, az nagyon téved, Ozzie egy átlagos, vagy az alatti kapus, csak most kijött neki egy jó védelem, meg egy mákos széria! Aki meg akar cáfolni, az fejtse ki, legyen kedves, hogy miért is lett elcserélve 2-szer is az adott csapatából, és miért nem hozott 98 óta megfelelő mutatókat! |
|
Mákos széria...
11-5 a gólarány ide. Még egy percet nem vezettetek a szériában. Nincs olyan eleme a játéknak, amiben jobbak lettetek volna (except for gooning up) vagy akár csak megközelítőleg úgy játszottatok, mint mi.
De tőlem mantrázzátok ezt. Leszarom. Turco jobb, ti szebbek, jobbak és okosabbak vagytok, Osgood szar, mindenki szar, mákunk van, a bírók nekünk fújnak.
De mi megyünk tovább.
Osgood a Detroitból azért ment el, mert jött Hasek. Az Islandersből azért, mert nem jutottak abban az évben playoffba, és elcserélték. A Bluesból pedig eljött UFAként. Sehonnan sem azért küldték el, mert szar volt.
Check your facts.
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#7608) |
|
|
|
|
|
|
|
LOL.
Ne haragudj de ekkora hülyeséggel nincs is kedvem vitatkozni. MAF, Smith!!!!!!!, Biron, DiPietro - szerintem nálad elmentek otthonról.
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#7619) |
|
|
|
|
|
|
|
(kedv.) = nálam kedvenc
És még itt van Roloson és Huet, akik rajtuk kívül álló okok miatt csak keveset bizonyíthattak, viszont úgy gondolom, hogy ők is megérnek egy misét!
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#7619) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
| Jah, és csak zárójelben, Osgood jó kapus csak nagyon underrated. Nem egy akrobatikus fajta, de etől még jó kapus. Azért annak tudnék örülni, ha nem hasba lőnénk mindig... |
|
Akkor ebben nem (sem ) értünk egyet, mert sztem kb annyira underrated, mint Brashear!
Ti kényszerítettétek ki, pedig nem akartam belemélyedni! Szal itt van 15 jobb kapus, mint ő:
- Martin Brodeur (kedv.)
- Marty Turco (kedv.)
- Mike Richter (tudom, hogy már nem aktív, de egyszerre is védett vele) (kedv.)
- Patrick Roy (vele is)
- MAF
- JSG
- Kiprusoff
- Lunqvist (kedv.)
- Nabokov
- Cam Ward
- Ryan Miller
- Roberto Luongo
- Rick DiPietro
- Martin Biron
- Mike Smith
É
|
| |
|
|
Válasz Chamber hozzászólására (#7618) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
| No nem sokáig tart az öröm. Hudler beveri a breakawayt. Ki a bánatos péró hagyta ennyire szabadon!! |
|
Niskanen lement cserére, mert már alig kapott levegőt, Robidas meg épp a másik irányba kezdett el korizni, mert nem vette észre, h megy cserére a kölyök... de nem ezen múlott. Meg nem is azon, h Smith nincs már itt. Nem a kapusteljesítménnyel van itt baj, hanem azzal, h a normális védekezésünket valamilyen okból félredobtuk és ugyanazt a behátrálós szart toljuk, amit a Preds meg az Avs. Érthetetlen. Az lenne a lényeg, h nagyon szoros "emberfogás" legyen, de sztem attól félnek a védők, h Datsyuk megeteti őket. Ami oké is, de után jöhetne besegítés. Tömören kellene védekezni, kapu előtt két hátvéddel, perifériára meg egyáltalán nem kellene kimenni. Eléggé csúfondáros játék lenne, mert úgy nézne ki, mintha előnyben lennének folymatosan, de mindenképpen eredményesebb. Azért esik meg velük, h 3. harmadban kapura sem nagyon lövünk, mert addigra szétkoriznak minket, és elfáradunk. Ezért kellene így védekezni, de nem fogunk - sajnos. Nem azért ilyen jók, mert a világ legjobb játékosai játszanak náluk, hanem mert rengeteg helyük van és lekorcsolyáznak mindenkit. Ezért van az, h sokkal többet birtokolják a korongot. Ezért van az, h több helyzetük van, több lövésük van. Még a hitek száma is levonható ebből, mert annyira elfáradunk a végére, h már csak odaszúrásra marad erő, ütközésre nem. Azért nagyon remélem, h a köv meccset hozzuk, közönség megérdemelné (meg mi is! )!
Jah, és csak zárójelben, Osgood jó kapus csak nagyon underrated. Nem egy akrobatikus fajta, de etől még jó kapus. Azért annak tudnék örülni, ha nem hasba lőnénk mindig...
|
| |
|
|
Válasz Johnnyboy hozzászólására (#7600) |
|
|
|
|
|
|
|
Sehogy nem alakult volna, mert nem Marty-n múlott a dolog. Ráadásul Tippett-nek még vér sem lett volna a pucájában, hogy esetleg másik kapust rakjon be, pláne, hogy nem is rajta ment el az előző két meccs.
Az volt a baj, hogy 18 lövésből még egy ilyen szintű kapusnak sem lehet 1-2-nél több gólt lőni, nem még egy jó képességűnek. Tehát, ha mondjuk egy Kiprussoff vég a RW-ben, akkor valszeg az összes meccs SO lett volna!
|
| |
|
|
Válasz Wong hozzászólására (#7615) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Nem engem provokálsz vele Én utálom osbadat mint a szart, haseket nemkülönben, a különbség annyi h még vak dühömben is észreveszem h hasek tényleg jó kapus volt, csak 1
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#7612) |
|
|
|
|
|
|
|
az is egy érdekes kérdés, hogy ha Smith még nálunk lenne, hogyan is alakúlt volna a Detroit párharc, mert, hogy nem 3-0 lenne most az is 7szentség!
De ahogy tanult kollégám is említette erre sincs bizonyíték és soha nem tudjuk meg.
De Turco is "csak" ember! Ha nem is fárad el, idegileg nehéz nem kikészülni ha valakinek ekkora teher van a vállain...
de ez már csak mind elmélkedés!
Na még egy utolsó négy győzelmes hajrát vágjunk le!
GO STARS GO!!!!!!!!!!!!!!!
|
| |
|
|
|
|
Mindenesetre kicsontoztátok volna a vasutasokat mire elértek volna a konfdöntőig, és nekünk már az is segítség lett volna! Sajgó tagokkal és kismadarakkal a fejek körül nehéz lett volna Marty-nak egyáltalán gólt is lőni!
|
| |
|
|
Válasz marmota hozzászólására (#7613) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Hízelgő szavak, de szerintem, ha tovább is ment volna a Flames, nem nagyon tudtak volna mit kezdeni a Wings-szel. Ez a Calgary nem "az" a Calgary volt ... bármennyire is szeretném, ha "az" lett volna...
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#7612) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem provokálás, hanem ténymegállapítás. Sosem értettem, hogy mit vannak úgy oda tőle! Tök átlagos, és ezen még az sem változtat, hogy 10 évente bejön neki egy jó széria!
Seggszőr Hasek beoffolt, erre elővették szegény Ozzie-t, és véletlenül bejött....ehhez nem kell más, csak mák! Ahhoz is mák kellett, hogy ne a Flames jusson tovább, mert akkor a "mindentvivő" RW csúfos véget ért volna, bár erre nincs bizonyíték, mert sajna a Sharx volt a "szerencsés"!
Na mindegy, ezért jön még rám apály és dagály is, ettől még ugyanez lesz a véleményem!
|
| |
|
|
Válasz mighty8 hozzászólására (#7610) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Hmmm....szerintem meg Ozzy az NHL legalulértékeltebb kapusa...kurva jó kis kapus, csak valamiért sose volt olyan hype körülötte, lehet ez a személyiségéből is adódik vagy nem tudom, de olyan sok minden nem szólt róla, pedig igencsak jó kapus, és sokan lebecsülik.
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#7608) |
|
|
|
|
|
|
|
Miért provokálsz? Ebből kb 6 oldanyi alázás lesz itt
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#7608) |
|
|
|
|
|
|
|
ezt nagyon elszúrtátok,10 százalék-nyi esély van a sikeretekre.Pedig nem a Wings-nek drukkoltam
|
| |
|
|
|
|
És még mielőtt valaki Osgood-nak tulajdonítja a Wings idei PO sikereit, az nagyon téved, Ozzie egy átlagos, vagy az alatti kapus, csak most kijött neki egy jó védelem, meg egy mákos széria! Aki meg akar cáfolni, az fejtse ki, legyen kedves, hogy miért is lett elcserélve 2-szer is az adott csapatából, és miért nem hozott 98 óta megfelelő mutatókat!
|
| |
|
|
|
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Nem hát, de nem is a Dallas fogja legyőzni, illetve egyet azért adtam rájuk. 4-1
|
| |
|
|
Válasz Balint hozzászólására (#7597) |
|
|
|
|
|
|
|
ha elveszitjük a következő mérkőzést... kezdhetjük a szezont nagyobb szerencsével
|
| |
|
|
|
|
ez attól még sztem vicces
Attilas99:
|
| |
|
|
Válasz Wong hozzászólására (#7603) |
|
|
|
|
|
|
|
ez nagyon jó kis összefoglalás lett! Tetszett nagyon!
|
| |
|
|
Válasz Johnnyboy hozzászólására (#7600) |
|
|
|
|
|
|
|
Jah, és mostantól Turc a háttérkép októberig, ha kupát nyerünk, akkor is!
|
| |
|
|
|
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Ez olyan volt, mint a "Végzetes verés" című Holló Színház jelenetben a következő dialógus, amiben végig arról folyik a beszélgetés, hogy hogy verte agyon a szülő fiát a tanár:
"...- Ez felháborító!
- Igen, felháborító, mert a szerda délutáni tanítás elmarad a temetés miatt - mondja a tanár, ami már önmagában is eléggé morbid.
- Dehát ez képtelenség! - válaszol erre az anyuka..
- Igen, az lenne, ha igaz lenne...hihihi...!
- Mit mond? Nem igaz?
- Csak vicceltem Mrs. Perkins?
- Hál' Istennek!
- Szombaton lesz a temetés!
Lehet, hogy a szöveg nem pontos, de remélem, hogy így is lehet érteni a poént!
Én még most, így 20 év távlatából is szénné röhögöm magam rajta!
|
| |
|
|
Válasz Moata hozzászólására (#7599) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Hát srácok !
Ennyit még nem dühöngtem a TV előtt !
A helyzet az, hogy a vasútnak minden bejött, mi meg mindent elbalfaszkodtunk !
Bedobják a korongot és mint állat, elkezdünk hajtani. Szemmel látható volt, a Wingset alaposan meglepte a dolog. A közönség is kezd belemelegedni, szinte 7. játékosként segíti a csapatot. Erre egy villanás és 0-1. Baccameg !
Nyomunk tovább és egy zseniális keresztpassz és 1-1 ! (Ugye, ugye ! Széthúzott védelem, kvázi üres kapu. Mintha valahol már láttam volna ezeket a szavakat !). Namondom: vért iszunk ma !
Csak innánk ! Szinte az ellentámadásból UFO megint Wings gólt jegyez. A retkes rohadt életbe ! Ilyen szar, ótvar tunkolós gólt kapni már megint ! Ekkor kezdett balsejtelem gyötörni. Sajnos a TV kikapcsolásáig megmaradt !!
2. harmad, nyomunk továbbra is, ütközünk, mint egy zárlatos dodzsem ! Jóvan ! Ricsi centerez, védőről bepattam. Mi a fac ! Nekünk is van szemét mákos gólunk ?
No nem sokáig tart az öröm. Hudler beveri a breakawayt. Ki a bánatos péró hagyta ennyire szabadon !! (csak hogy a sors még fricskát is nyomjon az orrunkra, Jiri majdnem elesik korongátvétel közben, de csak majdnem. Turco megpróbált majdnem mindent, De csak majdnem !) Na itt éreztem az első törést a csapatban ! Nyomtunk, de az 5letek már kevesebbek voltak, az ütközések már nem "fájtak" annyira, az akarat megvolt, csak a finesz csökkent le. Nincs mese, a 3. periódra úgy kell kijönni, mint 5+1 texasi láncfűrészes !
Hát nem sikerült ! A bírók fújták a hazai pályát, mi meg semmit, azaz SEMMIT nem tudtunk kezdeni a fórokkal. Sőt. Zett elviharzik, Ricsi aszisztál 2-4. Baszki Ricsi ! Mi a facért nem lehetet Zettet leütközni ? Ehelyett kerülgetted, mint a forrásban lévő almabort a muslica ! Ez a te gólod volt !!
Na itt aztán elszakadt minden. Kvázi le lehetett volna fújni a meccset, mert fejben már nem voltunk a pályán. Gépiesen daráltunk, kismerhetően, 5lettelenül. Innentől a Wings azt csinált amit akart. Hát még1 gólt akart. Amolyan kegyelemdöfésként !
Most is kikaptunk 3-al, mint az első meccsen, de óriási a különbség ! Akkor jogos volt a nagy zakó, most meg messze nem volt ennyi a két csapat között.
Mintha a Sharx elleni mákunk most adódott volna vissza !
Énnél több kell. Nem lendületben, mert az OK. Játékban és ötletben.
|
| |
|
|
|
|
Nehogy odaüljetek a géphez pénteken, ha nyerünk holnap. Szombaton lesz a meccs...
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Moata hozzászólására (#7598) |
|
|
|
|
|
|
|
Az a legjobb, hogy ha hozzuk a következőt, ha nem, nem kell többet éjszakázni, mert a pénteki meccs magyar idő szerint este fél 8kor lenne. :)
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Hajrá.
A Wings sem verhetetlen
|
| |
|
|
Válasz mighty8 hozzászólására (#7596) |
|
|
|
|
|
|
|
remélem úgy fogunk most játszani, mint ti 0-3nál, bár erre sajnos nincs sok esély...
|
| |
|
|
Válasz Balint hozzászólására (#7595) |
|
|
|
|